Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve 1897, (részlet)

 
Nemesség
 

Az első államok megalakulásakor azon nemzet, a mely e szervezkedést véghez vitte, két részre oszlott: a kormányzókra és a kormányzottakra. Az erősebbek és élelmesebbek voltak a kormányzó osztály, a kormányzottak pedig a gyöngébbek és oltalomra, gyámságra szorultak. Azonban az államok nemcsak így alakultak, hanem úgy is, hogy valamely hódító nemzet vagy törzs összeolvadt azzal, a melyet meghódított. Ez esetben a hódító nemzet tagjai voltak a kormányzó osztály. …

Eleintén a hódítók a meghódítottakkal nem vegyültek össze s ezért mindaddig, míg ez megtörtént, inkább kormányzó törzsnek, mint kormányzó osztálynak nevezhetők.

Az európai – nemességnek nevezett – kormányzó osztályok megalakulása a feudalis rendszer alapján történt, de mert e rendszer egy helyen jobban kifejlődött, mint a másutt, a nemesség jellege sem egyforma mindenütt.

Eleintén a nemesség a nem nemesektől majdnem áthághatatlan korláttal zárkózott el s csak a nemesek leszármazói által gyarapodott. Később a két osztály közötti határon való átlépést lehetővé tették, a mennyiben a fejedelmek bizonyos érdemeket megnemesítéssel jutalmaztak meg. E megnemesítés eleintén nemesi jószág (földbirtok) adományozása által történt s csak jóval később nélküle, egyedül a nemesi czímer és kiváltságok adományozásával. Az előbb említett módon megnemesítetteket nevezik adományos nemeseknek, az utóbbiakat diplomás nemeseknek vagy armalistáknak.

Jelenleg a nemesség, többé-kevésbbé, már csak társadalmi jelentőséggel bír, mert az 1789-iki franczia forradalom eszméinek érvényre jutásával a nemesség mindenütt megszünt kormányzó osztály lenni. Néhol kényszerűségből, néhol – mint nálunk – a nemesség saját akaratából. Megmaradt csekély jelentőségű kiváltságai: a nemesi czím, czímer és előnév kizárólagos használati joga; és a hitbizományok alakítására való jogosultság; továbbá némely lovagrendnek csak nemes ember lehet tagja és bizonyos udvari méltóságok czímére csak a nemesség tagjai jogosultak, végre bizonyos alapítványok élvezetére való jog is csak őket illeti meg. Azonban a nemesség körén belül is alakultak fokozatok. Vannak rangczímes és rangczím nélküli nemesek. Előbbieket – nálunk – főuraknak, utóbbiakat köznemeseknek nevezik. A főrendeknek néhol – például Magyarországon – egy nagyobb jelentőségű közjogi kiváltságuk is van, s ez az, hogy születésüknél fogva van ülés- és szavazatjoguk az országgyűlés főrendi házában, ha vagyoni qualificatióval rendelkeznek. A köznemesek társadalmi állása egyenlő, habár eredetükre nézve, egymás között különbözők, mert a mint láttuk, vannak ősnemes és adományos nemesek, a kik régi kiváltságaik eltörlése előtt, nemesi birtoknak voltak szabad urai s vannak továbbá diplomás nemesek, a kik nemesi birtokot nem kaptak adományul.

Mindnyájan csak a fentebb elősorolt egyenlő kiváltságokban részesülnek és sem czímben, sem rangban, sem semmi látható jellel nem különböznek egymástól. Ujabban az armalistáknak is van birtoknévvel kapcsolatos előnevük, mint a nemesi birtokok volt szabad urainak….

Azok, a kik nem származtak ősidőktől fogva nemesi jogokat élvező nemesi szabad földbirtokot bíró családból, ötféleképen szerezhették meg a nemességet; és pedig

1. királyi adomány útján;
2. czímeres levél adományozása által;
3. fiúsítás által;
4. örökbefogadás útján és
5. honfiúsítás által.

A királyi adományozás csak akkor volt érvényes, ha megkoronázott királytól eredt. Ha az adományozás a király megkoronázása előtti időből származott, csak akkor vált érvényessé, ha azt utólag megerősítette….

Ez a törvényes megállapodás némi változáson ment át Erdély különválása idején, a mikor az erdélyi fejedelem jogérvényesen adományozhatott nemességet, nemcsak a szorosan vett Erdély területén, de az úgynevezett partiumban is….

Az adományozásnak különböző nemei:

A királyi adomány (donatio) a Hármas könyv I. Rész 13. czíme szerint kétféle, tudniillik tiszta és vegyes (donatio pura és donatio mixta). A tiszta adomány az, melylyel a fejedelem az ország szent koronájának joghatósága alá törvényesen került birtokjogokat, szolgálatok vagy kitünő érdemek fejében, valakire örökösen átruház. Vegyes adománynak pedig az neveztetik, a melynek elnyeréséhez a szolgálatokon felül még valamely pénzösszegnek fizetése is járul.

Megkülönböztetendő még a királyi kézből történt adomány, melynek tárgya a korona birtokában lévő jószág volt; a peres adomány, melynek tárgyára nézve a fiscusra való visszaháramlás esete már beállott ugyan, de azt még nem foglalta el s az előbbi birtokostól még ki kellett perelni; az új adomány, melyre akkor volt szükség, a mikor az illetőnek joga a birtokra kétes volt; a fegyverjog czíme alatti adomány, mely az országnak a törököktől visszafoglalt részeiben adatott s a melyért az adományosnak, a hadi költségek fedezésére, díjat kellett a kincstárba fizetni. A nádori adomány nem tartozik ide, mert a nádor mint helytartó csak nemesnek adományozhatott, nem nemesnek pedig nem, mert az az adományozás által nemessé vált volna, a nemesítés pedig a királynak kizárólagos joga volt.

Czímeres levél (armalis) adományozása által csak akkor vált az illető nemessé, ha az armalis szövegében világosan meg volt említve a nemesség adományozása is, továbbá ha privilegium formában adatott ki és ha egy év leforgása alatt kihirdették. Az armalis, vagyis czímerlevél nevét a czímertől vette, a mely benne adományoztatott. Hogy a czímerlevél, ha szövegében a megnemesítés nem volt megemlítve, nem nemesített, Látszik Verbőczynek következő soraiból: „sok polgárnak és közrendű embernek van a fejedelemtől nyert czímere, de azért nem számítjuk a nemesek közé.”…

A magyar nemesség kiváltságai és jellege

1848-ig a nemességnek nálunk következő kiváltságai voltak:

1. törvényes idézés nélkül nemes embert elfogni és letartóztatni nem lehetett; 2. a nemes ember csak a törvényes fejedelem alatt állott és a király sem háboríthatta, a törvény útján kívül és kihallgatás nélkül, sem személyében sem vagyonában; 3. a nemesek törvényes jogaikkal s földbirtokaik határán belül minden jövedelmükkel tetszésük szerint mindenkor szabadon élhettek, mindennemű jobbágyi szolgálat, adakozás alól, rovás s egyéb adó, vám és harminczad fizetésétől teljesen mentesek voltak, csupán az ország védelmére tartoztak katonáskodni; 4. a fegyveres ellenszegülési jog, a nélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnének, ha valamely király a nemesi jogok ellenére tenni merészelne. 5. A minden egyes nemes embert megillető törvényhozási jog, a mely szerint az országgyűlésen fejenként megjelenhetett a nemesség. Később azonban, fölszaporodásuk miatt elhatároztatott, hogy törvényhozási jogukat csak követeik által gyakorolhatják. Szórványosan már I. Mária és I. Mátyás idejében is voltak olyan országgyűlések, a melyeken a nemesség nem fejenként jelent meg. …

A magyar nemesek között legfeljebb a származásra nézve lehetett különbséget tenni. Azt, a ki ősi – nem ismert természetű – jogon bírta szabad birtokát, megkülönböztetvén attól, a ki királyi adomány alapján bírta….

Főúr vagy főnemes régente csak az volt, a ki vagyona, tehetsége vagy mind a kettő által kiváló tisztséget vagy a társadalmi életben nagy tekintélyt vívott ki magának. A főuraság nem volt örökölhető s hogy ne lehessen, törvényben gondoskodtak róla. Az aranybulla XVI. czikkében a király fogadja, hogy „örökbe nem adunk egész vármegyét, sem egyéb királyi tisztet”. Ha egy főúrnak fia elvesztegette vagyonát vagy nem jutott főtisztségre, semmi tekintetben sem különbözött a többi nemestől. …

Ez mindaddig volt így, míg a Habsburgok alatt a főuraság nem tisztségi, hanem rendfokozati czímekkel, herczeg, gróf, báró nem kezdett jelöltetni s a czímek nem öröklődtek át a leszármazókra. E czímek azonban nem voltak magyar, hanem német birodalmi czímek.

Azelőtt voltak a nemesség soraiból kiemelkedő egyes főúri személyek, de olyan főnemesi, főúri osztály, a melynek tagjai születésüknél fogva jutottak belé – nem. …

Az apáról fiúra szálló, nemzetségi nemességen kívül (nobilitas gentilitiae) még föl kell emítenünk azon nemességet, a melyet nem nemes nő, nemes emberhez való férjhez menetele által szerzett (nobilitas communicata) és Magyarországon a katholikus, az egykori Erdélyben a négy recipiált vallás papjainak nemességét, továbbá az úgynevezett helybeli nemességet (nobilitas localis), t. i. Magyarországon a szent-gáliak, Erdélyben Torda, Deés és Nagy-Enyed városok lakosainak nemességét. …

Az erdélyi nemesség szervezete a magyarországival azonos eredetű ugyan, mindazonáltal néhány különös sajátsággal bír. Főrendi osztály, olyan mint 1608 óta Magyarországon, Erdélyben, tulajdonképen nem volt, mert az erdélyi grófnak vagy bárónak születésénél fogva nem volt helye az országgyűlésen s a „Hármas könyv”-ben foglalt minden nemest megilletőn kívül nem volt több joga és szabadsága. A recipiált római és görög katholika, ev. reformált, ágostai és unitária vallás papjai személyes nemességgel bírtak. Az erdélyi reformált papoknak Bethlen Gábor Gyulafejérváron 1629 július 13-án kelt, nemességet és czímert adományozó, levelében örökös nemességet adományozott, (ugyanezen év augusztus 30-án pedig a partiumbeli református papoknak, valamint fiú- és leány utódainak adományozott nemességet és czímert). Ezt Rákóczi György megerősítette ugyan, de újabb időben oda magyarázzák, hogy csak azok leszármazóit illeti meg a nemesség, a kik az adományozás idejében éltek. …

A magyar szent korona országainak nemesei bármely nemzetiséghez tartoztak légyen magyar nemesek, a magyar szent korona tagjai voltak. A horvát, dalmát, oláh stb. nemzetiségű személy, az által, hogy megnemesíttetett, magyar nemessé lett. Nincs is horvát vagy erdélyi nemesség s nem is volt, mert a nekik szóló nemeslevél szövege ugyan olyan, mint a magyar ember részére kiállítotté és vele ugyan azon jogokat nyerték és nyerik. Legjobban bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a horvát ember részére kiállított nemeslevél szövege magyar nyelvű ma is és azonos értelmű a magyarembernek adottéval.

A nemességi fokozatok megalakulása.

Már a legrégibb időben volt nálunk is egy főúri osztály a melynek tagjai személyükre nézve a hivatalukkal és tisztségükkel járó különös tekintélyt élveztek, de nemesi kiváltságaik azonosak voltak az ország többi nemesekéivel. A tekintély, melyet élveztek, nem szállt örökségkép leszármazóikra, valamint hivatali méltóságuk sem. E főuri osztályba tartoztak az ország bárói (barones regni) vagyis a zászlós urak, országnagyok (magnates regni). Ezek voltak: az ország nádora, az országbiró, Dalmatia, Horvát- és Tótország bánja, az erdélyi vajda és székely ispán, a szörényi bán, továbbá a királyi és királynői tárnok-, ajtónálló-, pohárnok-, asztalnok- és lovászmesterek, nemkülönben a temesi és pozsonyi gróf. Ezek neveit a végzeményekbe és királyi megerősítő levelekbe régtől fogva beszokták iktatni.

Ezeket okleveleink, principes, primates, summates magnates és regni barones-eknek nevezik. Mátyás királynak egy 1487. évi oklevelében a horvátországi bán, a szerbiai despota, Bosznia bánja, az oláh vajda, Ausztria vajdája, a macsói bán, a szörényi bán, a temesi gróf és a pozsonyi gróf neveztetnek principes in Hungariaenek.* A főurak czíme eleintén Dominus, Magnificus később Spectabilis et Magnificus volt.

Szórványosan a Habsburg házbeli királyok előtt is adományoztak királyaink örökös czímeket, mint V. László 1453-ban Hunyadi Jánosnak az örökös beszterczei grófságot, a mely utóbb I. Mátyás adományából a Szilágyiakra szállt s Szilágyi Mihály halálával 1461-ben megis szünt, I. Mátyás Corvin Jánosnak a hunyadi grófságot és liptói herczegséget 1479-ben. De ezen örökös czím adományozások nem alapultak törvényen, sőt ellenkeztek az aranybulla XVI-ik czikkének határozatával és az ország szokásaival. E szórványos örökös czím adományozás által nem keletkezhetett örökös főuri osztály. De a Habsburgok trónra jutása után az örökös czím adományozások oly számosak lettek, hogy ez nálunk is megalakult. Ezen osztály tagjai, a melyek születésüknél fogva bárók, grófok, 1608 óta a felső vagy főrendi háznak tagjai. Egyéb tekintetben azonban csak azon előjogokat élvezték, a melyet a rangczím nélküli alsóbb nemesség, a melyet a főnemességtől való megkülönböztetés végett immár köznemeseknek mondanak. Vérdíjuk nagyobb volt, mint a köznemeseké, de jogászaink a magasabb vérdíjt nem tekintik előjognak.

Az első örökös czím adományozások, az országnagyi osztályba való felvételről s a vörös pecsétviasz használatára való feljogosításról szólanak. Az országnagyokat latinul barones regni-nek nevezték s így az ezen rendbe való felvétellel az illető országzászlósa, országbárója lett. A bedegi Nyári Ferencz részére kiállított adománylevél szövege így szól: „…in numerum atque ordinem Baronum regni nostri Hungariae stb. duximus.” Világos tehát, hogy a magyar bárói czím egészen más jellegű, mint a német. A német a Freiherr-eket is bárónak nevezi, a Freiherr pedig ott nem volt főrendű úr, hanem csak az, a mi nálunk a donatios nemes.

A grófi czímet később kezdték adományozni, de hogy a latinul szövegezett adománylevelekben a comes szót főispánnak ne vegyék s az adományos női leszármazói magukat örökös főispánoknak ne képzeljék, szükségesnek tartották mellé írni, hogy „germanice Graf” (Csernovits Lázár grófsága 1793), vagy vulgó gróf (iktári Bethlen István grófsága 1623), vagy „vulgo a germanica natione Graff vocatus (Batthyány Ádám grófsága 1630).

Az újonnan megalakult születési főrendi osztály mindinkább különvált az adományos köznemességtől, a melynek vele – az újabb főrendi családok kivételével – egy eredete van. Az utóbbi 1848-ban minden nemesi kiváltságáról lemondott a főnemességgel együtt. A főnemességnek azonban biztosíttatott továbbra is a felsőházban való ülés- és szavazatjog s ezt némi megszorítással (1885. évi VII. törvényczikk) ma is gyakorolja.

A nemesség osztályainak egymástól való megkülönböztetését czélzó intézkedéseket eleintén nem jó szemmel nézték és ha lehetett, nem engedték érvényre jutni. Az 1687. évi IX. t.-czikk a hitbizomány alakításra való jogot csak a főnemeseknek (herczeg, gróf, báró) adta meg, de ezt az 1723. évi L-ik t.-czikk a rangczím nélküli köznemesekre is kiterjesztette.

Mondtuk feljebb, hogy a nemességnek ma már csak társadalmi jelentősége van, de ez csak a főnemesekre nézve áll, a köznemesek társadalmi jelentősége semmivel sem több nálunk, mint a nem nemeseknek s merőben érthetetlen, hogy annyian szerzik meg ezen jelentőség nélküli czímet.

Újabb időben Magyarországon a rangczím nélküli nemeseket, „köznemes” helyett „gentry”-nek szokták nevezni. E helytelenség némely embernek azon rossz szokására vezethető vissza, hogy előkelőbbnek tartja az idegen szók használatát, mint e magyarét. A gentry név semmiképen sem megfelelő ez értelemben, mert Angliában bizonyos nem nemesek neveztetnek így. A gentry az, a mi 1848 előtt a „honoratior” volt nálunk, s az a köznemes, a ki „gentry”-nek mondja magát, nemcsak tudatlanságát árulja el, de olyanok közé sorolja magát, a kik nem nemesek s ezt aligha akarja. …

A családi nevek és nemesi előnevek

A XIV. század végeig Magyarországon is csak személynevek voltak s a filiatiót következőleg jelölték meg: Pál fia Demeter, később Pálfi Demeter. Később, a mint láttuk, az egyűvé tartozást a nemzetségi nevek mutatták. Mikor aztán e fentebbi megjelölések nem voltak elegendők, mert egy nemzetségből való több egynevű ember is volt, a de particulával megelőzött birtok nevét használták a nemes emberek. Például Johannes de Bátor. A magyar nyelvben az i betű helyettesítette a de particulát. Nem kell azonban gondolni, hogy az i valamely helységnévhez ragasztva, mindig azt jelentené, hogy e név viselője birtokosa is azon helységnek, a melytől nevét kölcsönözte, mert egyszerűen azt is jelentheti, hogy onnan való. Ez az oka, hogy nem nemeseknek is van valamely helységnév és az i betű összetételéből származó családi neve.

Tehát az i nem jelent magában nemességet, valamint a latin és franczia de sem. Valamint a latin de particula, úgy a magyar i végzet sem volt másra való, mint a név viselője és a helységnév közötti viszony jelzésére és így korántsem jelentette mindig a nemességet. Az a sok hajdú, puskás stb., a kit az erdélyi fejedelmek Borosjenőn, Déván, Gyulán, Váradon stb. gyakran egy armalisban együttesen megnemesítettek s a kiket a szövegben, hogy a sok Varga, Kovács, Molnárt egymástól megkülönböztessék, de Borosjenő, de Várad stb. jelzővel illetnek, nem voltak már előbb is nemesek s még kevésbbé szabad urai e helységek határában fekvő nemesi birtokoknak, hanem, egyszerűen onnan való vagy ott lakó emberek. E szerint tehát a de particula és az i betű a nemességet nem bizonyítják, legfeljebb csak hihetőnek tüntetik föl. A de particula és az i betű egy jelentőségűek s egy természetűek, valamint a de érthetetlen, nem helység, hanem más név előtt, úgy az i is az. …

A XVI. században azon szokás kapott lábra, hogy ezt az i ragot két betűvel írták, eleintén csak a magánhangzóval végződő nevek után, később a mássalhangzóval végződők után is. Éppen úgy, mint az írni kezdő gyermek s a helyesírásban nem jártas többi ember ma is, a kik a Mérai nevet Mérajinak írják. Csakhogy e korszakban a rövid betű volt a j s a hosszú az i. Így történt, hogy a fentebbi nevet következőleg írták Méraij.

E két betű együtt teszi a famosus ipszilont, melyről azt tartják, hogy az ősnemességnek bizonyító jele. Ez a balvélemény annyira elterjedt, hogy a véletlen szülte és egygyé forrott iker betűt nymbus veszi körül s az újabb névmagyarosítások armálisaiból láthatólag nem nemeseknek soha, nemeseknek csak kivételesen engedik meg, hogy nevüket ipszilonnal végezzék. Pedig a mint a fentebb elmondottakból látjuk, ez a betű csak oly igénytelen, mint a többi s korántsem való nemességünk első századaiból.

Névváltoztatáskor az újabb időben azért nem szokták megengedni, hogy a név y betűvel végeztessék, mert a mai helyesírás e betűt mint az i surrogatumát nem ismeri. Ebből némelyek azt következtetik, hogy az y csak a nemes embert illeti meg, de ez téves föltevés, mert az új nemeseknek is csak kivételesen engedik meg, hogy nevüket e betűvel végezzék éppen a fönt mondott oknál fogva. Vannak nevek, a melyekben az y-ont is ji-nek kellene írni, például a Fáy név, mely Fáj helységgel kapcsolatos. A nemesek családi neve tehát Magyarországon nagyobbrészt birtokuk nevével függ össze, jóval kisebb részük az ősapa (avus) neve fi végezettel s szintén kisebb a száma azon nemesi neveknek, a melyek a közrendűekéhez hasonlóan valamely foglalkozást jelentő szótól, állatok, ásványok, növények, használati czikkek stb. nevétől kölcsönöztettek.

De valamint nem bizonyítja minden birtok név azt, hogy viselője régi nemes, úgy a közrendektől használt nevekhez hasonló név sem jele mindig annak, hogy az illető nemessége, kit így neveznek, újabb időből való….

A nemesi előnevek abban az időben keletkeztek, mikor bizonyos családok több ágra oszlottak. Ezen ágaknak egymástól való megkülönböztetésére szolgáltak s többnyire azon birtok nevéből képződtek, a mely az illetőnek birtokában volt s lakásul szolgált. Ha például Y nevű család két ágra oszlott s az egyik Apátit a másik Széplakot kapta, az egyik ág magát apáti Y-nak, a másik széplaki Y-nak nevezte.

Később az a nézet kezdett elterjedni, hogy az előnév bizonyos tekintélyt kölcsönöz s nem ok nélkül, mert azt jelentette, hogy az illető nemcsak armalista nemes, hanem nemesi birtoknak szabad ura. Ennek következtében minden nemes előnévre igyekezett szert tenni. Az erdélyi fejedelmektől sokszor száznál több személy kapott nemességet és czímert egy és ugyanazon oklevélben.

Ezekben gyakran több egynevű ember volt, tehát megkülönböztetésül oda írták neve mellé, hogy de Boros-Jenő, de Debreczen, de Sarkad stb. Ez azonban nem azt jelentette, hogy az illető a borosjenői vagy más nemesi birtoknak szabad ura, hanem csak azt, hogy oda való. Mindamellett ez elég ok volt arra, hogy az előnévre vágyódók ilyenre szert tegyenek. Így tehát Magyarországon alig van armalista nemes a kinek előneve ne volna.

Az előnév régebben nem adományoztatott, használatára, a mint az elmondottakból látjuk, részint a szükség, részint a hiúság vezette az embereket.

A XVIII. században kezdték az előnevet adományozni, s újabban ritkán nemesítenek már előnév adományozása nélkül. Szerencsére nálunk az előnév képzésénél annak eredetét nem tévesztik szem elől s az előnév mindig valamely helynévből származik, nem úgy mint Ausztriában, a hol vannak „bátorlovaglási” (Kühnritt) s több efféle előnevek.

Nálunk ügyesebben választják az előnevet, ha nem is mindig tapintatosan.

A vérségi összeköttetésben állók egymáshoz való viszonyát jelző nevek.

Az egy családból való, egy nevet viselő s közeli rokonságban álló bár külön nevű személyek egymáshoz való viszonyát bizonyos általánosan elfogadott nevekkel jelölik. …

Megosztás:

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.