Payr Sándor

Payr Sándor 1861. februárjában Pápán született. Bár iparoscsalád leszármazottja volt, lelkész nagyapjának szellemisége nagy szerepet játszott abban, hogy õ is ezt a hivatást választotta. Pápán járta iskoláit. Teológiai tanulmányait Sopronban és Bázelben végezte. Karsai Sándor püspök avatta lelkésszé.

Elõbb fél évet Sárvárott, majd egy éven át Gyõrött szolgált. Nyolc éven át lelkészkedett a Fejér megyében lévõ Pusztavámon. Történeti kutatásai és felkészültsége miatt már ekkor is többször hívogatták teológiai tanárnak – rövid ideig tanított is Sopronban -, de õ mégis inkább a lelkészi hivatás mellett döntött, és a teológiai elõadói lehetõséget visszautasította. (Bár az anekdota szerint azért hagyta ott a pulpitust, mert diákjai közül egyesek nem figyeltek rá, õ pedig a tudományos munkát ennyire nem becsülõk számára nem óhajtott tanítani; ám a fõ ok sokkal inkább az volt, hogy még nem érezte magát elég felkészültnek a tanítói pályára.) 1895-tõl 3 éven keresztül a püspöki titkári tisztet töltötte be. 1899-tõl a Teológia katedrájára állt mint kedves területének, az egyháztörténetnek tanára.

A soproni teológiai kar megszületését követõen, 1923. augusztus 27-tõl az egyetemi fakultás nyilvános rendes tanára volt 1930-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Ebben az idõben már az sem tántorította el a teológiai oktatástól, hogy 1916-ban többen õt óhajtották Gyurátz Ferenc utódjának a püspöki székbe. Nem vállalta. Doktori disszertációt ugyan nem írt, de a debreceni református hittudományi kar kiemelkedõ munkássága miatt 1929-ben a tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki. Nyugdíjazása után is aktív történetíró és kutató munkát végzett, mellyel az utókor számára felbecsülhetetlen értékû forrásanyagot teremtett. Pápán hunyt el 1938. január 30-án, de teste Sopronban pihen.

Írói és kutatói tevékenysége elsõsorban a Dunántúl története, a gályarabság kora, illetve a XVIII. század egyháztörténete felé irányult, melyben komoly figyelmet fordított a politikai, társadalmi és kultúrtörténeti összefüggésekre is. Legnagyobb munkáihoz, az „Egyháztörténeti emlékek” (1910) és a 932 oldalas, 1522-1647 közötti eseményeket leíró „A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet” (1924) címû könyveihez elsõsorban régi egyházi magángyûjtemények és a Nemzeti Múzeum kézirattárának anyagát dolgozta fel.

A lelkésznemzedékek tanítása mellett hatalmas kutatómunkával, hangyaszorgalommal és a levéltári anyagok feldolgozásával mélyedt el a magyar evangélikusság és a vallásos énekes költemények történetében, vizsgálatában. A magyar evangélikus lelkészekrõl és lelkészi dinasztiákról, így a Nádasdyakról, a Zvonaricsokról, Kollonicsokról és Zinzendorfokról, az Ostffyakról és a Perlakyakról is írt monográfiákat.

Megosztás:

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.