A Berzeviczy család

Kaptam egy levelet Nick M. Gombash-tól, az Egyesült Államokból. Ő is amatőr családfakutató, nyolc éve foglkozik ezzel és a blojga szerint több, mint 50 000 adatal rendelkezik. Az ő családi gyökerei is Magyarországra nyúlnak vissza és elküldött egy ágat, amelyik egészen Perlaki-Horváth Istvánig nyúlik vissza (1600-as évek).

A levelezés alapján kiderült, hogy Perlaki Horváth István felesége Berzeviczy Margit egy nagyon régi nemesi családból származik, ősei az 1200-as években Gertrúd királynéval érkeztek Magyarországra.

A Perlaky család a Berzeviczy családon keresztül az alábbi következő nemesi és király családokkal került rokonságba (régies irásmód, latin és német):

Báró Izdenczy de Monostor et Komlós
Báró Rukovina von Vidovgrad
Báró Solymosy de Loós et Egervár
Báró Berzeviczy de Berzevicz
Báró Szalay-Berzeviczy de Kéménd
Gróf Khuen-Belasi
Gróf Khuen-Belasi-Héderváry
Gróf Lodron-Laterno und Castelromano
Gróf Matz von Spiegelfeld
Gróf Nemes de Hidvég és Oltszem
Gróf Vay de Vaja
Gróf von Clary und Aldringen
Gróf Woracziczky von Pabienitz
Gróf Zichy de Zich et Vásonkeö
Gróf Aspremont-Lynden und Reckheim
Gróf Dessewffy de Csernek et Tarkeö
Gróf Zichy-Kürth de Zich et Vásonkeö
Herceg Rákóczy de Felso-Vadász

 

 

Berzeviczy család (Berzeviczei, báró és nemes)

E jeles nagy, és régi terjedelmes családnak törzse Rutker ispán, t. i. vármegyei ispán az előbbi államszerkezet értelmében, mert azon időben, midőn Rutker élt (a XIII. század elején) hazánkban a német grófi rang mint nemességi fokozat egész családokra kiterjesztve ismeretlen volt.

B. Mednyánszky Alajos, ki e család történeteit ékes történelmi tollára méltatá, irja: hogy „százados régi szájról szájra terjesztett hagyomány ezen Rutkert a tiroli havasok jeges bérczeiről a kárpátok közé költözteti, és a kornak és körülményeknek egybehasonlitása nemcsak hitelességet ád, hanem némi valószinüséggel azon tiroli családot is megengedi meghatároznunk, mellyből e Rudgerus Comes származott. Azt tartja t. i. nevezett tudós, hogy Rutker egy személy a merániai herczegnek Berthold- és Otto-nak okleveleikben előforduló Rudigerus de Mátray-val, ki Tirolból épen azon korban tünik el, midőn Gertrud mint II. András király neje a magyar királyi lakba költözik. Mert – ugymond – az Andechsi háznak semmi más tiroli hivatalnoka nem viseli ezen keresztnevet azon korban, csupán Rudigerus de Foreis, kit itt azért sem lehet gondolni, mivel a brixeni püspökség hűbérese volt.“

Rutkernak neje, ki Gertrudnak II. András királynénak udvari hölgyei közt állott, szintén külföldi volt, és a nevezett királynéval jött be Magyarországba. Rutker nejének testvére Adolf szepesi prépost, különféle követségekben római és más udvaroknál érdemeket szerzett magának; és a királyné testvéreinek is Bertold kalocsai érseknek, és a bambergi püspöknek gyakran élete veszélyeztetésével is – mint az oklevél magasztaló szavai állitják – fontos szolgálatokat tett. Jutalmul II. András király Adolfnak és nőtestvérének 1209-ben egy már azelőtt a bambergi püspöknek, és most általa Adolfnak engedett darab földet adományozott a Szepességben, melly jószág a Poprád vize mellett a kárpát legmagasabb csúcsa tövében fekszik.

E darab föld, mellyre kevéssel később a most is fenálló Nagy-Lomnicz, Kunsdorf, Altwalddorf, és az 1360. körül elpusztult Mekler helységek épittettek, a Berzeviczy családnak első ősi birtoka, melly későbbi királyi adományok által ismét szaporodott. E birtok a kárpátok legmagasabb csúcsán kivül azon kis, de szép rónát a kárpáti havasok lejtőjén, Poprádon túl a hegyvonalon egész Eisdorfig, és a kolbachi két regényes völgyet is magában foglalja.

Rutker, a törzs két fiút hagyott maga után. Oklevelekben Comes Hermannus alias Polanus, és Comes Ricolphus de Scepus neveztetnek. A két testvér az 1209-ben II. András királytól nyert adományra 1246-ban IV. Béla királytól megerősitést kaptak. Mindketten szilárdan maradtak IV. Kún László mellett; és idősb koraikban is kitünteték magukat IV. Lászlónak a nogai tatárok, az oldamur alatt föllázadt kunok elleni csatáiban, valamint a németujvári grófok, és a trónkövetelő András (III. vagy velenczei) ellen. – Herman Győr ostrománál a királyi zászlót hordozta, és nehéz sebet kapott, melly miatt keze holtig hasznavehetlen maradt; Rikolf szintén veszélyesen megsebesítetett. A márkusfalvi várkastély ostrománál Szepesben Rikolf és Herman testvérek fogságba kerültek. Ezen szolgálatjuk jutalmául 1278-ban IV. László király az annak előtte is már Polanus Comes-nek ajándékozott Doman helységet, mint a szepesi várhoz tartozót és közelfekvőt ismét visszaadta.

Hermannak maradéka, melly legtöbbnyire Sobfalváról irta magát, a XV. század elején kihalt.
Rikolf fiai közül különösen kitünteté magát Kakas, kinek neve máig fenn van Kakas Lomnicz helységnek nevében, és egy ehez közel fekvő rétében, melly Kokosch-rét-nek neveztetik. A III. András király halála után beállott trónkövetelési mozgalmak korában tett érdemeit elmondja egy 1307-ben kelt oklevél, mellyben Robert Károlytól Nehre falut kapja adományban. E szerint elejétől fogva a nevezett király hive volt, és a csehek által elfoglalva tartott Szepesvár ostrománál 32 cselédét és két rokonát veszté el, önmaga pedig nehéz sebet kapott; végre az esztergami vár megszállásánál a királynak saját szemeláttára ujolag megsebesült, és a ledobott követek által két fegyveresét veszté el.

Az eőri uj szerzeményhez tartozó birtok egy részét a Dunajecz mellett fekvő Brunó szerzetesei zárdájának ajándékozta, de mellyet testvére II. Rikolf nemsokára visszaváltott. Ugyancsak Kakas 1313-ban testvérével lomniczi Jánossal Landek falut a mechovitákkal Sáros megyei Komlós helységért cseréli el. Kakas élte vége felé Judex montanus de Smenlnychbanya hivatalt viselt; és mivel gyermekei elhaltak, birtokait Rikolf és János testvéreire hagyta, és végrendeletét Robert Károly is megerősité 1327-ben.

Henrik (I. Rikolf fia) szintén fiörökös nélkül halt meg. Leánya Anna Frankfi Tamás  szepesvári várnagyhoz menvén férjhez, 1322-ben Szalak falut kapta nászajándékul nagybátyjaitól.

II. Rikolf (I. Rikolf fia) Tarkörül irá magát, mert testvére Kakas Tarkő egy részét Mohol fia Istvántól megvévén, azt II. Rikolfnak adá el 20 markaért 1310-ben. A rozgonyi csatában trencséni Máté ellen, valamint Sáros vára ostromában kitüntetvén magát, 1312-ben Károly királytól három erdőt kapott adományban.

A Berzeviczyek birtokaik már 1326-ban Szepes és Sáros vármegyében szélesen kiterjedtek. Berzevicz helysége még 1317-dik előtt alapitatott. 1343-ban a két t. i. I. János mester és II. Rikolf között végosztály történvén, ez által a két ág birtok-állapota örökre elhatároztatott. Tarkó várát Rikolf már azelőtt felépité, és – mint már említve volt – a Tarczay család alapitó törzse lön. János ága pedig Berzeviczy néven lett ismeretes.

Ezen I. János gyermekei közül III. Rikolf landeki prépost volt 1343–1360-dikban. I. László, ki Farkasfalváról iratott, Egyed unokájában halt ki. Egyednek anyja a Soldos családból volt, és 1347-ben már férjének Miklósnak özvegye.

I. Jakab (I. János fia) szintén unokájában Miklósban, ki összetöretett – hal ki.
I. Jánosnak következő három fia az eddigieknél nevezetesebb:

I. Henrik – a magyaroknál Herke – 1340-ben élt, Lomniczról és Berzeviczről iratott, neje Derencsényi Péter leánya Ilona volt. Fiai közül Péter ifjabb korában már Zsigmond király udvarába került, és ennek hasznos szolgálatokat tett; követségben is járt a lengyel királynál. Több évig török fogságban is volt. Zsigmond királytól 1425-ben kapta Jamnik helységet. Hivatalára nézve Szepes vármegye főispánja, és tárnokmester volt. Meghalt 1432. táján. Ugy látszik – irja Mednyánszky – hogy ő épité Dunajecz hegyvárat hasonnevü folyó mellett (most Nedecz a lengyel Schornstein végvár irányában) mert fia János „haeres castri Dunajecz“ iratik. Ezen János az okmányokban Schwarz névvel jelöltetik, azon okból – sejti a nevezett tudós – mivel Dunajecz mellett nagy fenyves erdőket birt, mellyeket birtokaiban lakó német alattvalói Schwarzwälder-eknek neveztek. Ezen János többi közt Albert királytól 1439-ben Agárd falut kapta adományul Nógrád vármegyében, de e miatt több megtámadást szenvedett, miért is 1446-ban az ország rendeinél, 1461-ben pedig Mátyás királynál oltalomért esedezett, mit meg is nyert. 1470-dik körül maradék nélkül halván meg, birtokai, rokonainak ellentmondása daczára is az akkor hatalmas Szapolyay Imre által elfoglaltattak. Tetemei a nagy-lomniczi egyházban nyugszanak, hol sír ravatalán a Berzeviczy czimer következő fölirattal áll: „Hic obiit Egreguis vir Dominus Joannes Schwarz de Berzevicze. 14“. Benne kihalt Henrik vagy Herke ága.

I. Mihály (I. János mester fia) 1350-dik körül szintén várat épitetett magának Berzeviczén, egy dombon, szent Quirinus temploma irányában, és azóta maradt ez ágnál a Berzeviczi praedicatum. Ezen Mihály szép atyja azon Istvánnak, ki a családi okmányokban Pohárnok Istvánnak neveztetik. Ennek neve történeteinkben gyakrabban előfordul, mert Zsigmond és Albert királyok korában a közügyekben az előbbieknél élénkebb részt vett. A hussiták elleni csatákban vitézkedett. Trencsin vára oltalmában is része volt. Követségben járt a lengyel királynál és Moldvában. Az oláhországi expeditioban Dán vajda részére a székelyek és szászok kapitányává választatott. 1430-ban Zsigmond Likava várnak a hussitáktól elvételével birta meg. Növelé érdemeit, hogy a közügyekben saját költségein fáradott, egykor török fogságba esett, Detrik testvérét önpénzén váltá ki. Jutalmul több adományt kapott. 1435-ben kapta Zsigmond királytól Nyárad falut és Olaszi és Mergel földe pusztákat Borsod megyében, mellyekbe az egri káptalan által beiktattatott. Ugyan ez évben (1435.) engedményeztetett Zsigmond királytól, Heves vármegyei Erk nevű falujában várlakot építeni. Már előbb tiz évvel, 1425-ben Borbála királynétól kapta Ajnácskő várát (akkor Nógrád megyében volt e vár az oklevél szerint) és Boldogfalvát Hatvanhoz közel Ó-Buda vármegyében adományban. 1447-ben Nyárad birtoka végett pelsőczi Bebek Imre erdélyi vajdával pörlekedett, miután ez nevezett helységben némelly földjeit és erdeit elfoglalta. 1453-ban László királytól ismét maga és rokonai részére Heves vármegyében Seegh falut kapta adományban. Heves vármegye főispánja is volt.

I. Mihálynak ágán Lénárd, kinek neve egy nagy lomniczi Leonhardsburg nevü térben egészen időnkig lejutott, és ki 1479-ben még élt, utolsó volt ágában. Ez megharagudván azon akadályok miatt, mellyeket pazarlásai hajlamai elé egy rokona görditett, minden birtokait elzálogositá. Ezen jószágok egymásután a törökök, erdélyiek ellen harczolt gróf Ruebernek, majd Tökölynek, a királyi fiscusnak és Késmárk városának jutottak birtokába, mellytől a család majd háromszáz évi perlekedés után, csak 1751-ben ekkor is nagy áldozatokkal kapta azokat vissza.

Miután illy módon Henrik és Mihály maradékai is kihaltak, a lomniczi I. János fiai közül csak még a Berzeviczy II. János ivadéka maradt fen. Ennek fia II. Miklós (1360-1415.) Ennek többek közt unokái III. Jakab és II. Szaniszló által a család mai napig virágzó két fő ágra szakadt. Amaz Jakab, emez pedig Szaniszló ágának neveztetik.

Jakabnak fia Miklós, ki 1466-ban nagybátyjával Szaniszlóval perlekedik, mert ez Berzeviczén, hol serház is volt, több földjét elfoglalá, Zwinyei (jelenleg Szinyei Merse) Potentiana nejétől, több gyermeket nemzett. Négy leánya kikhez ment férjhez, szintén ott látjuk. Legidősb fia János birtokaiban Laszky által háborgattatott. Ennek neje Pásztohi Miklós leánya Orsolya volt, kitől azonban gyermekei nem maradtak.

Testvérei közül egyedül Kristóf, – ki Schwarznak is neveztetik az okmányokban – tartá fen ágazatát Berthóty Katalintól nemzett gyermekei által. Ez testvérével az emlitett Jánosal II. Lajos királytól 1525-ben engedélyt kapott, hogy Kakas-Lomniczán curiájukat vármódra megerősíthessék, a mint is az elkészülvén, egészen a XVIII. század közepeig állott fenn, a midőn omladozásnak indulva s haszonvehetetlenné válva, egy ujabb izlésü épületnek adott helyet.

Kristófnak gyermekei közül különösen három (György, Bálint és Márton) érdemli figyelmünket, mindezek mellett emlitendő Zsigmond is, ki bár – ugy látszik – korán elhalt, ágazatában négy izen át Csicsery, Szénásy, Sárközy, Szepsy családokkal sógorosodva – László és Zsigmond ősunokájáig terjedett.

Márton (Kristófnak fia) volt ez időben a családnak fénye, mellynek sugárai a külföldre is kiterjedtek. Fiatal korában a nagy nádornak Nádasdy Tamásnak titoknoka volt. Később a királyi magyar kanczelláriánál hites jegyző lett, és II. Miksa által udvarnoknak neveztetett ki. Végre mint erdélyi kanczellár a jeles fejedelem s később lengyel király Báthory István szolgálatába állott, és elkisérte azt Lengyelországba, hol lovaggá, Dondaghi báróvá és sztaragardi kapitánynyá nevezteték ki. Meghalt 1596-ki febr. 16-án, és april 30-kán Maszekban eltemettetett. Ő 1577-ben Albert Frigyestől, a brandenburgi őrgróftól Leistenau vagy Riswip jószágot nyerte adományul Poroszországban, mellyet neki Zsigmond lengyel király mint souverain is megerősitett 1588-ban. Neve a tudományos világban is ösmeretes volt. Fiai János és Kristóf 1613-ban eladták magyarországi birtokaikat legközelebbi rokonaiknak; János meghalt 1643-ban; egyetlen leányt hagyván maga után, melly őt 1646-ban a sírba követte; mivel azonban sok adósságot hagyott maga után, özvegye kénytelen volt porosz és lengyel birtokait is áruba bocsátani, és igy Lengyelhonban a Berzeviczy név elenyészett.

Hátra van még, hogy Kristófnak György és Bálint nevü fiairól szóljak. Ezek által a Jakab ág ismét két ágazatra szakadt. Györgynek ágazata, (mivel utódai bárókká lőnek), bárói ágazatnak; – Bálinté pedig Szepesi ágazatnak neveztetik, és mindkettő jelenig lenyulik.

Kristófnak György, Bálint és Márton fiai; – továbbá a Szaniszló ágán Márk Tamásnak fia; István és Márton Henriknek fiai Fridriknek unokái kapták megujitva I. Ferdinand királytól Bécsben május 30-kán 1559-ben máig is használt, és itt látható czimerüket, mellynek az oklevél szavai szerint magyarázatát adni azért is érdekesnek hiszem, mert hasonló magyarázatok czimeres leveleinkben fölötte ritkaság. A czimer t. i. ez: a vértnek égszinü mezejében jobb oldalról egy fehér szikla emelkedik föl rézsutosan, a szikla alján korona, és azon kecske áll hátsó lábain, az elsőkkel a sziklára kapaszkodva. A paizs körül sárkány látszik jobb oldalra tüzet okádva, farka nyakára van tekerődzve. A paizs fölötti nyilt sisakon koronából az alsóhoz hasonló kecske emelkedik föl. Foszladék jobbról arany fekete, balról ezüst-kék. Melly jelvényben – mond az oklevél – a szikla a fejedelem és haza iránti hűséget, és a jogos és becsületes irányban a romlottság és balsors üldözései elleni állhatatosságot jelenti, mert a sziklánál semmi sem lehet szilárdabb. Hogy pedig ez egyenesen az égfelé emelkedik, nem mást jelent, minthogy az erénynek utja fárasztó és nehéz, de az embert fölemeli, és az égiek körébe magasztalja. A kecske – minthogy éles látásunak mondatik – éles észre és okosságra mutat, melly elfogulatlan elmével működik, vagy ovakodik, és szilárd és józan itélettel megválasztja a jót, a rosznak elvetésével; és az életnek tanitója. Ugyan ez serénységet is jelent, minthogy a kecske igen gyors, és veszedelmekben ébersége a legüdvösb tanácsadó, minthogy ellenséges üldözések által felzaklatva, a sziklák járhatatlan csúcsaira menekszik, és keskeny szegleteken is szilárdul megáll, mi azt jelenti, hogy ki az igaz, törvényes és istentől adott fejedelme iránt minél égőbb szeretettel és hűséggel viseltetik, annál készebb minden vagyonát, birtokát koczkára vetni, és mintegy szerencséjének szegletkővére állani, mint tenni azt, a mi kötelességével, hűségével, becsületével és állhatatosságával egybe nem fér. Nem hagyhatom emlités nélkül azt sem – szól az oklevél az adományozottakhoz, – hogy valószinüleg őseitek a kárpáti hegyek azon lánczolatainál vitézkedtek, hol a legmagasabb szikla hosszú sorban nyulva el, a nép nyelvén Fátra-nak neveztetnek. – A sárkány pedig, melly a vértet körzi, melly jellel az aegyptomiak az esztendőt jelölték, képe a kezdettől végig egyenlő becsülettel és diszszel, a névnek és hirnek minden foltja és szennye nélkül eltöltött életnek. Imre ezt és ennyit kiván a királyi oklevél a család czimere által jelvényeztetni.

 

Megosztás:

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.