A rokonság

A családhoz oldalágon kapcsolódó kiemelkedő személyiségek

gróf Laszgerg György Károly Rudolf

gróf Laszberg Rudolf

Fõispán. Apja gr. Laszberg József Károly a Gyõrött állomásozó császári csapat kapitánya (1814-1869), akit 48-as honvédõrnagyként Haynau bírósága halálra ítélt, az ítéletet késõbb várfogságra enyhítették. Anyja a gyõri születésû Hutfless Róza (1821-1878). Fiúkat magyar érzelmûen nevelték.

Rudolf a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Gyõri Fõgimnáziumában (ma Czuczor Gergely Bencés Gimnázium) érettségizett 1862-ben. A jogot Pápán és Budapesten végezte. 1871-ben tett ügyvédi vizsgát. Kezdetben Gyõr vármegyénél esküdt, 1871. május 1-jén lett a megye másod aljegyzõje. Még ez évben árvaszéki ülnök. 1874. augusztus 3-án a megye fõjegyzõje, 1879. május 5-én alispánná választották.

Gr. Batthyány Lajos fõispán távozása után 1892. március 21-én Gyõr megye és Gyõr város fõispánjává nevezte ki a király. Õ volt a Kisfaludy szoborbizottság elnöke, a milleniumi ünnepségek irányítója. Támogatta Zechmeister Károly polgármester nagyszabású urbanizációs és iparfejlesztõ programját. 1905. november 23-án a kormányzat a bölcs és higgadt Laszberget nevezte ki kormánybiztosnak a súlyos Pest megyei politikai konfliktusok lecsendesítésére. Három hónapig teljesítette e kormánymegbízatást. A kormány azonban az alkalmazottnál erõsebb rendszabályok bevezetését követelte tõle, melyre õ nem vállalkozott. E három hónapot kudarcként élte meg, egészsége megrendült, s feladta gyõri fõispáni hivatalát is. 1906. április 20-án nyugdíjba vonult. Budapesten hunyt el, ám gyõri lokálpatriótának kijáró tisztelettel Gyõrött, a belvárosi temetõben temették el. Késõbb hamvait az új köztemetõ díszsírhelyén helyezték el.

 

Kenessey Albert
(Perlaky Ida  férje)

 Kenessey Albert

1828 február 4-én született Tolna megyében, Gerjen községben, ahol atyja: Kenessey Benjamin jegyzõ volt. Atyjának sok gyermeke lévén, az õ neveltetését nagynénje, Kenessey Zsófia és annak férje: Bencsik István, csajági ref. lelkész vállalták magokra, kik gyermektelen lévén, késõbb õt örökbe fogadták. Iskoláit a gyönki református gimnáziumban kezdte, 1839-tõl 1843-ig Pápán folytatta, majd 1844-tõl 1846-ig Debrecenben egy bölcsészeti és két jogi tanévvel fejezte be.

Kenessey ifjúsága egybe esett hazánk egyik legdicsõbb, legfejlõdõbb idõszakával, a reformkorral. Létfontosságú kérdés volt ebben az idõben a közlekedés, a hajózás fejlesztése. Elhangzott a jelszó: Tengerre magyar! Kenessey ifjú lelkét ez ragadta meg. Rögtön elhatározta, hogy a tengerészeti pályára lép s Fiuméba megy a tengerészeti iskolába. Nevelõ atyja is segítette szándékában. 1846 szept. elsején indult Fiuméba. Ekkor már 18 éves, bölcsészeti és jogi elõkészültséggel bíró egyén volt. És, hogy milyen nagy kedvvel s szorgalommal lépett választott pályájára, bizonyítja az, hogy 5 hónap múlva már letette a hajóirnoki vizsgát s 1847. tavaszán már mint kadet, hajóra ment gyakorlatra. Ezzel 1848. õszéig foglalkozott. Ezalatt a Földközi-és Fekete-tenger vidékeit beutazta. Volt Angliában is. Dolgozott az osztrák Lloyd gõzhajón, ahová gr. Széchényi István pártfogása mellett jutott.

Két évi távollét után, 1848. õszén került ismét vissza hazájába. Itt akkor már a szabadságharc elsõ küzdelmei folytak. Hazaszeretete nem engedte habozni. Honvédnak állt be. Csakhamar jelentékenyen is tudta segíteni a kormányt .Akkor igen kevés szakképzett hajós volt még, s Kenessey nov. 1-jén már mint hadnagy szolgált a „Mészáros” nevû elsõ magyar hadigõzösön. 1849. januárjában fõhadnaggyá lett, februárban pedig századosi rangban a Nagyváradon felállíttatni szándékozott tüzériskola matematikai tanárává jelöltetett ki. Ez az intézet azonban nem jöhetett létre. Aközben a „Mészáros”-t Windischgrätz elfoglalta. Kenessey a tüzérséghez osztatott be, s ott szolgált a fegyverletételig. Eközben mégis májusban a Tiszán két hadi gõzöst szerelt fel, a „Honvéd” és „Perczel” nevût, s ezek egyikével, a Honvéddel részt vett a csurgói csatán.

A fegyverletételkor Kenessey is osztrák fogságba került; de onnan csakhamar kiszabadult. Debrecenbe ment. Ott 1850 elején a takarékpénztár könyvvezetõje lett. Csekély fizetését francia és olasz nyelv s rajztanítással pótolta.

1852. tavaszán lépett ismét vissza a hajózási pályára, amikor a Balatonon a „Kisfaludy” gõzös vezetését vette át. 1853-ban az Elsõ cs. kir. szabadalmazott Dunagõzhajó társaság szolgálatába lépett, az akkori felvételi szabályok szerint elõbb csak mint kormányos. Ott egy év múlva másodtiszt, ismét egy év múlva elsõ kapitány lett, s mint ilyen volt 1867-ig.
1868. elején a M. Kir .Közmunka és Közlekedési Minisztérium hajózási és vasúti felügyelõvé nevezte ki. Mint ilyen, 1868 dec. 10-én nyitotta meg a minisztérium által felállított hajózási téli iskolát, mely öt évig állott fenn. 1873-ban hajózási fõfelügyelõvé léptetett elõ, amely állásban volt egész haláláig. Halála is hivatalos foglalkozása közben, hirtelen történt, 1979. júl. 14-én. Friss egészségben utazott le Szlavóniába, Brodba, a szávai vasúti híd megvizsgálására.
Július 14-én este 11 órakor írta alá a hivatalos jegyzõkönyvet. – Néhány órával késõbb pedig már halott volt. 51 évesen szívroham végzett vele. Kenessey kora ifjúságától kezdve, elõszeretettel foglalkozott az irodalommal, számos folyóiratban jelentek meg különféle dolgozatai.
Önálló munkái:
  1. Német-magyar és magyar-német hajózási mûszótár. (Ehhez Arany János, az Akadémia akkori titkára írt elõszót)
  2. Halaink és haltenyésztésünk.
  3. Hajózási törvények és rendszabályok.
  4. Hajózási árukezelés.
Ez mind 1865-1869 közt jelent meg. Az akadémia 1871-ben választotta levelezõ tagjává.
Az alábbiakban az Akadémia 38. ülésén, 1880-ban elhangzott méltató beszédet adjuk közre, melyet Galgóczy Károly levelezõ tag mondott el.

 „Kenessey Albert azon kevés honfiak egyike volt, akik a hajózás tudományával mind elméletileg, mind gyakorlatilag eredményesen foglalkoztak. A Veszprém-, Székes-Fehér- és Tolna-megyékben szélesen kiterjedt nemes Kenessey család ivadéka. 1828 február 4-én született Tolna megyében, Gerjen községben, ahol atyja: Kenessey Benjamin jegyzõ volt. Atyjának sok gyermeke lévén, az õ neveltetését nagynénje, Kenessey Zsófia és annak férje: Bencsik István, csa-jági ref. lelkész vállalták magokra, kik gyermektelen lévén, késõbb õt egészen is örökbe fogadták. Iskoláit a gyönki református gimnáziumban kezdvén, 1839-tõl 1843-ig Pápán folytatta, majd 1844-tõl 1846-ig Debrecenben egy bölcsészeti és két jogi tanévvel végezte, a midõn a kor szokása szerint, a rectoriára menetel állott elõtte.

Azonban ez idõtájon folytak a politikai és társadalmi mozgalmak hazánk anyagi jólétének különbözõ irányú emelése körül. A Dunát már szép számú hajóraj szelte. Az ipar és kereskedelem elõmozdítása körül különféle társadalmi és törvényhozói mozgalmak indultak meg. Felhangzott a nemzethez a jelszó: „tengerre magyar!”

Kenessey ifjú lelkét ez ragadta meg. Rögtön elhatározta, hogy a tengerészeti pályára lép s Fiuméba megy a tengerészeti iskolába. Nevelõ atyja is buzgón segítette szándékában. 1846 szept. elsején indult Fiuméba. Igen elõsegítette célját egy kormányi rendelet, mely szerint a fölvételéhez a 14-ik életév betöltése kivántatván, a nagyobb korú és már magasabb tudományos míveltségû ifjaknak megengedtetett, hogy tengerészeti iskolai tantárgyakat magán úton s ekképp a rendes tanfolyamnál sokkal rövidebb idõ alatt is végezhessék. Kenessey ekkor már 19 éves bölcsészeti és jogi elõkészültséggel bíró egyén volt. És, hogy míly nagy kedvvel s szorgalommal lépett választott pályájára, bizonyítja az, hogy 5 hónap múlva már letette a hajóirnoki vizsgát s 1847. tavaszán már mint kadet, hajóra ment gyakorlatra. Ilykép 1848. õszéig foglalkozott. Ezalatt a Földközi-és Fekete-tenger vidékeit beutazta. Volt Angolországban. Foglalkozott az osztrák Lloyd gõzhajón, ahová gr. Széchényi István pártfogása mellett jutott.

Két évi távollét után, 1848. õszén került ismét vissza hazájába. Itt akkor már a szabadságháború elsõ küzdelmei folytak. Honfiúi érzete nem engedte habozni. Honvédnak állt be. Csakhamar jelentékenyen is tudta a kormány hasznát venni. Akkor kivált igen kevés egyén volt még, aki szakképzettséggel bírt a hajózásban, s Kenessey nov. 1-jén már mint hadnagy szolgált a „Mészáros” nevû elsõ magyar hadigõzösön. 1849. januárjában fõhadnaggyá lett, februárban pedig századosi rangban a Nagyváradon felállíttatni szándékozott tüzériskola matematikai tanárává jelöltetett ki. Ez intézet azonban létre nem jöhetett. Aközben a „Mészáros”-t Windischgrätz elfoglalta. Kenessey a tüzérséghez osztatott be, s ott szolgált a fegyverletételig. Eközben mégis májusban a Tiszán két hadi gõzöst szerelt fel, a „Honvéd” és „Perczel” nevût, s ezek egyikével, a Honvéddel részt vett a csurgói csatán.

A fegyverletételkor Kenessey is osztrák fogságba került; de onnan csakhamar kiszabadult. Debreczenbe ment. Ott 1850 elején a takarékpénztár könyvvezetõje lett. Csekély fizetését francia és olasz nyelv s rajztanítással pótolta.

1852 tavaszán lépett ismét vissza a hajózási pályára, a- mikor a Balatonon a „Kisfaludy” gõzös vezetését vette át. 1853-ban az Elsõ cs. kir. szabadalmazott Dunagõzhajó társaság szolgálatába lépett, az akkori felvételi szabályok szerint elõbb csak mint kormányos. Ott egy év múlva másodtiszt, ismét egy év múlva elsõ kapitány lett, s mint ilyen volt 1867-ig.

1868 elején a M. Kir .Közmunka és Közlekedési Minisztérium által hajózási és vasúti felügyelõvé neveztetett ki. Mint ilyen, 1868 dec. 10-én nyitotta meg a minisztérium által felállított hajózási téli iskolát, mely öt évig állott fenn. 1873-ban hajózási fõfelügyelõvé léptetett elõ, a mely állásban volt egész haláláig. Halála is hivatalos foglalkozása közben, hirtelen történt, 1979. júl. 14-én. (Hivatalosan 15-én halt meg. – szerk.) Friss egészségben utazott le Slavoniába, Brodba, a szávai vasúti híd megvizsgálására . Júl. 14-én estve 11 órakor írta alá végzeményérõl a hivatalos jegyzõkönyvet, – éjféli 12 órára pedig már kiadta lelkét a Boreás gõzös fedélzetén, a melyen másnap hazautazandó volt. Szívszélhûdés vetett véget életének. Hûlt tetemei felhozván Budapestre, a kerepesi úti sírkertben nyugszanak.

Kenessey kora ifjúságától kezdve, elõszeretettel foglalkozott az irodalommal, számos folyóiratban jelentek meg különféle dolgozatai. Önálló munkái: Német-magyar és magyar-német hajózási mûszótár. – Halaink és haltenyésztésünk. – Hajózási törvények és rendszabályok. – Hajózási árukezelés. Ez mind 1865-1869 közt jelent meg. Az akadémia 1871-ben választotta levelezõ tagjává. Azóta ennek gyûlésein is több értekezést tartott, a melyek az akadémiai kiadványok közt vannak közzé téve.”

 

Kossuth István

(Perlaky Judit férje)
Született 1774-ben, Tápió-Györgyén, iskoláit Selmeczen, a jogot Pesten végezte, 1797-ben a pestmegyei nemesi fölkelők közt alhadnagy volt, 1798 januárban Szombathely alól a táborból elbocsáttatván, Sámuel bátyjához Tápió-Bicskére ment gazdálkodni s mindaddig gazdálkodással foglalkozott, mígnem 1840-ben Bácsmegyébe Monostorszegre ment 63fiához, Lajoshoz, hol a következő évben meghalt. Neje Perlaky Judit volt, kitől 3 fia és 3 leánya maradt, ú. m. Cecil (sz. 1803), Clementis János kereszturi evang. pap neje; Lajos (szül. 1805), a Ferencz csatornánál Monostorszegen pénztárnok, meghalt 1847-ben; Károly (szül. 1807), 15 éves korában tüzér lett, 1848/49-ben résztvett az olaszországi hadjáratban s mint megcsontosodott osztrák katona, 1850-ben nevét Udvardyra változtatta, később, kapitány korában a prágai katonai intézet parancsnoka lett, meghalt mint tüzérőrnagy 1857-ben Olmützben, nejétől, Matuschka Angelika sziléziai grófnőtől nem maradtak gyermekei; Johanna (sz. 1808), előbb Jancsovich Sámuel pilisi jegyző, ennek 1837-ben történt halála után Jessényi János újsóvéi evang. pap neje; Sándor (szül. 1816), 15 éves korában tüzér lett, mint Károly bátyja, 1835-ben a Nádor-huszárokhoz ment át, kiknél főhadnagy lett, 1846-ban nyugdíjaztatta magát, a szabadságharcz kitörésekor azonban honvéd lett, Görgey hadtestében küzdött s őrnagy lett, a győri csatában kitüntette magát, hol lábszárába lövést kapott, ekkor Makóra ment bátyja, Lajos ipához, Dedinszky Istvánhoz magát gyógyíttatni, a világosi fegyverletétel után mint lábbadozó beteg Arad felé menekült, de elfogatott, az aradi várba hurczoltatott és várfogságra ítéltetett, melyből 4 évet Olmützön töltött, honnan 1854-ben a király mennyegzője alkalmával szabadult ki, ekkor Pestre költözött, melyet az osztrák kormány további lakhelyül jelölt ki neki s már a következő évben, 1855-ben meghalt, eltemettetett a kerepesi temetőben; Karolina (szül. 1820 † 1892), Staich Ferencz, a Ferencz-csatorna titkárának neje.

 

Tarczy Lajos

(Perlaky Géza feleségének, Tarczy Laurának édesapja)
forrás: Pápai pedagógus lexikon

Tarczy Lajos

(Hetény [Komárom vm.], 1807 – Bécs, 1881): ref. főiskolai tanár, filozófus és természettudós, az MTA tagja (l. 1838, r. 1840). Teológiai és filozófiai tanulmányait a pápai ref. főiskolán végezte, matematikát és fizikát Bécsben és Berlinben tanult (1831-33). 1833-tól a pápai Kollégium matematika-fizika-filozófia tanára. A hagyományos kanti, keleti filozófiák helyett ő Hegel filozófiáját tanította, ami miatt sorozatos támadások érték, így le kellett mondania a tanszékről. A hazai természettudományos és ismeretterjesztő irodalom egyik első tudós művelője, 1838-ban jelent meg „Természettan” c. tankönyve, amely új korszakot jelentett a m. fizikaoktatásban és a nemzeti nyelvű műszaki szaknyelv kialakulásában. (Elismerésül az MTA tagjává fogadta, székfoglaló beszédére Széchenyi is felfigyelt). Jelentős szerepet vitt a Kollégium újjászervezésében és korszerűsítésében, a főiskolai nyomda megalapításában. Szorgalmazta a sokoldalú esztétikai és irodalmi nevelést. 1841-ben kezdeményezésére született meg a főiskolai Képzőtársaság, melynek tanárelnöke volt. Hatékonyan támogatta az itt tanuló Petőfit, maradandó hatással volt Jókaira, Eötvös Károlyra. A szabadságharcban honvédtisztként szolgált. Az önkényuralom idején a kollégiumi tanterv korszerűsítésén dolgozott. 1860-ban Dákán a Batthyány-kastélyban találkozott a hazalátogató Teleki Lászlóval. 50 éves tanári jubileumán (1880) a Kollégium és a város Jókaival együtt ünnepelt. Fél év múlva egy bécsi kórházban halt meg. S.: P., Alsóvárosi t. 1841-ben kiadta Gyöngyök a német költészetből címmel Schiller Goethe és Heine verseit német nyelven. Fő művei: Természettan (I-II. Pápa-Veszprém, 1838., az Akadémia nagyjutalmát kapta 1843-ban); Népszerű égrajz. (Pápa, 1838); Népszerű természettan. (Pápa, 1843); A dráma hatása és literaturánk drámaszegénysége. (Pest, 1843) .
Munkái:
  1. Népszerű égrajz. (Astronomia popularis). Kőmetszetű táblával. Pápa, 1838.
  2. Természettan. Az alkalmazott mathesissel egyesülve a haladás jelen lépcsője szerint nyilvános tanításaira szintúgy mint magános tanulásra kézikönyvül dolgozta. Öt tábla rajzzal. U. ott, 1838. Két kötet. (II. kötet Veszprémben nyomatott. 2. teljesen átdolgozott és jav. kiadás. Pápa, 1843. 3. kiadás. U. ott, 1862.).
  3. A német nyelvtan paradigmái. Pápa, 1838.
  4. Gyöngyök a német költészetből. Olvasókönyvül az ifjúság számára. Gyűjté. U. ott, 1839. (3. kiadás. u. ott, 1863).
  5. Elemi ösmeretek a természettudományokból. Az alsóbb oskolák számára. U. ott, 1839.
  6. Természetrajz elemei. U. ott, (1839. Czímlap nélkül).
  7. Elemi számtudomány az alsóbb iskolák számára. U. ott, 1839. (2. jav. kidása ezen czímmel: Számtudomány elemi kézikönyvül alsóbb iskolák számára. U. ott, 1846.).
  8. Tiszta mértan elemei. Természettani kézikönyvére bevezetésül… 38 fametszettel. U. ott, 1841.
  9. A dráma hatása és literaturánk drámaszegénysége. Pest, 1843. (A Kisfaludy-Társaság által 1838-ban 10 aranynyal jutalmazott pályamunka. Különny. a Kisfaludy-Társaság Évlapjai I. kötetéből).
  10. Népszerű természettan. Tanulni szerető gazdák mesteremberek s iskolatanítók számára és a nép közt uralkodó babonákra különös tekintettel. Pápa, 1843. (A népkönyvkiadó egyesülettől jutalmazott pályamunka).
  11. Természettan elemei. Kézikönyv nép- s középiskolák számára. A népkönyvkiadó egyesület által jutalmazott «Népszerű természettan» nyomán. 3 folyamatban. U. ott, 1844.
  12. Kalászok a német prózából. Német olvasó könyvül gyűjté… U. ott, (1844).
Kézirati munkáit a M. Tudom. Akadémia Névkönyvei és Almanachjai sorolják föl.
Szerkesztette a Tavasz cz. zsebkönyvet Pápán 1845-ben. (Ebben jelentek meg Petőfi, kinek buzgó pártfogója volt, költeménye és Jókai elbeszélése).

A Berzeviczy család

Kaptam egy levelet Nick M. Gombash-tól, az Egyesült Államokból. Ő is amatőr családfakutató, nyolc éve foglkozik ezzel és a blojga szerint több, mint 50 000 adatal rendelkezik. Az ő családi gyökerei is Magyarországra nyúlnak vissza és elküldött egy ágat, amelyik egészen Perlaki-Horváth Istvánig nyúlik vissza (1600-as évek). A levelezés alapján kiderült, hogy Perlaki Horváth István...

Read more ...

Megosztás:

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.